Miért kell visszaélni a szeretetemmel? Hogy rászánom az időmet, átmegyek akkor is, amikor semmi kedvem hozzá, ha nincs időm akkor is, mert tudom, hogy neki ez fontos. Hogy nem mondom meg neki, hogy nem, egyáltalán nem értek egyet az egész életfelfogásával, és köszönöm szépen, nem kérek a tanácsaiból, mert nemcsak hogy nem fogom megfogadni őket, de újra és újra ledöbbenek rajta, hogy mégis hogy lehet így gondolkodni bármiről is. És mégis mindeközben megpróbálom tisztelni, pedig marhára nem érdemli meg a tiszteletemet. Miért kell, ha már átmegyek, és rászánom az időmet, arról beszélnie nekem, hogy mit csinálunk rosszul (szerinte kábé mindent). És hogy képes azt mondani, hogy felé sem toljuk a képünket, mintha nem is lenne? Akkor tényleg felé se szagolok majd. Hadd legyen igaza. És közben megpróbál szándékosan büntudatot kelteni bennünk mindenért. Én akkor miért ne tehetném ezt? Már ha valaha el tudná ismerni, hogy nincs igaza. Mert enélkül ugye hogy is lehetne bűntudata?
Miért kell mindig csak bírálnia, és nekem panaszkodnia? És mégis hogy képzeli, hogy nekiáll nekem szidni a szüleimet? Hagyjon már békén.
Úgy látszik a korral nem mindig jön meg a bölcsesség is. És az, ha valaki idős, nem feltétlenül jelenti azt, hogy jó ember.
Remélem azért üdvössége van. És remélem meg fogok tudni bocsátani neki.
Boldog 75öt! xD se.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
I ♥ comments :)