2014. május 16., péntek

Érettségi és egyéb apróságok...

Szóval volt egy érettségi (vagyis inkább még csak egy fél). De közben egyáltalán nem éreztem azt, hogy uhh, most érettségizünk o.o Föl sem fogtam igazán. Főleg, hogy nagyobb dolgozatok előtt például mindig az szokott bennem lenni, hogy pörög minden adat a fejemben mint egy félig-meddig rendezett káosz, úton-útfélen mindenkinek köpködöm föl az információt, ha kér belőle, ha nem, egészen amíg meg nem volt a számonkérés. Most marhára nem ez volt. Elmentem úgy, hogy (legalábbis én úgy éreztem) alig készültem. A töri például végig bennem volt, hogy át kellene nézni az egészet, és akkor éreztem volna magamat igazán késznek, ha oda-vissza kívülről fújom az egészet. De egyáltalán nem így volt. Sokkal jobban is tudhattam volna. (Még mindig úgy érzem, hogy át kellene az egészet tanulnom, pedig már csak a tételeket kell magolni...)
Egyébként úgy minden érettségim olyan lett szerintem, hogy az átlaghoz képest jó, magamhoz képest átlagos. Vagyis, tudhattam volna jobban is, csak akkor lehet kiakadtam volna egy kicsit. De ahogy számolgattam mind meglesz olyan 80%( +/- 10%)-os. Úgyhogy már csak a tételek tanulása van hátra! :D (30 töri, 40 magyar, 40 német... áhh, semmiség! xD)

A ballagáson egyébként a rokonok kitettek magukért, úgyhogy most van új tabletem (azon kockulok éjjel-nappal xD) - ez lesz tokkal és billentyűzettel az egyetemre a gépem; megyek fesztiválozni, és a nyáron elvileg megcsinálom a barista-képzést! o.o Plusz vettem egy adag új ruhát, és egy táskát (ami nagyon rámfért már, mert az előző pakolós táskám eléggé szakadt). 



első kísérletezgetés az új kütyü belső kamerájával
Eszterrel magyar előtt
(nem, az eredeti képen nem lila/kék a szám,
csak most vettem észre, hogy nem stimmel,
de már nem szerkesztem át
- ami szintén kísérletezgetés az új progikkal)
Bettivel matek előtt
Orsival német után

Törin rajzoltam csudiszépet (lehet utólag csatolok majd fotót), mert hamarabb végeztem a rövid válaszos résszel, és inkább félretettem, mielőtt kihuzigáltam volna a jó válaszokat és valami hülyeséget írtam volna a helyükbe - így szerencsére csak kettőt írtam át x'D
Tanulni egyébként nem tudom mikor fogok, lehet nem ártana elkezdeni.. xD (most már mégsem haragszom annyira, hogy suliidőben nyúztak minket a tételtanulással.. :D )

***





Én nagyon szeretlek eső, meg minden, deeeeeee... LEGYEN MÁR IGAZÁN NYÁR!!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

I ♥ comments :)