Best...?

Én úgy szeretem az iskolát... amikor épp távol vagyok tőle. Mint például a mai nap. Tegnap amikor hazaértem suliból, anyu megkérdezte, hogy nincs-e kedvem ma elmenni velük a szemészetre, mert hogy lassan úgyis mennem kellene kontrollra és hát ők most mennek az Annával. Persze egyből rávágtam, hogy naná, hát miért is ne mennék, ha egyszer iskolaidőben megyünk, ráadásul erre egy csapásra minden gondom megoldódott, ami éppen aggasztott. Ugyanis ma írtunk (elvileg) Az ember tragédiájából, meg most kellett volna bepótolnom a német faktos szódolgozatot egy nagy rakat kifejezésből, amiket marhára nem tanultam még meg, és hát a könyvvel sem álltam még kábé sehogy se. Este pedig dolgozni kellett mennem, szóval tanulásra alig maradt volna időm. Így viszont megnyugodtam, hogy nem kell iskolába mennem, pihengéltem egy keveset, amennyi időm még volt mielőtt be kellet mennem Pestre (a Délpesti Golgiban vigyáztam gyerekekre). Egyébként hihetetlenül édesek voltak, főleg amíg elvoltak a tévé előtt Jónás könyvének éneklő zöldséges változatát nézve. Utána viszont totál bezsongtak, és székekről ugráltak, mondván épp kilőtte őket az ágyú. Aminek persze én voltam a célpontja, ennek következtében kötelezően egy helyben kellet állnom, hogy eltalálhassanak. A végére eléggé sikerült lefárasztaniuk, főleg hogy az eredetileg mondott fél 8, 8 helyett végül csak 9re jöttek értük a szülők. Ennek ellenére megérte és legalább edzettem egy keveset a jövőbeni (remélhetőleg) minimum 5 csemetére :D

Ma reggel tehát tegnap esti fáradalmaim kipihenése után átmentem anyuékkal Dabasra a szemészetre, ahol a kb. 2 perces vizsgálatra vártunk másfél órát. Ami igazából nagyon is megérte, egyrészt, mivel megúsztam a mai tanítást, másrészt pedig mert ezalatt kiolvashattam Lois Lowry Nyáron történt-jét. Az a könyv egyszerűen csodálatos. Annyira szép. És szomorú. Ott bőgtem a rendelőben ahogy olvastam, közben abban reménykedve, hogy nem épp most fognak behívni. Ennek ellenére csak ajánlani tudom mindenkinek. :)

Azt hiszem ha megkérdeznének, hogy ki a kedvenc íróm, Lois Lowry-t mondanám.  Nagyon sokáig nem volt kedvencem (mint ahogy könyvből, zenéből, filmből sem). Valahogy nekem az, hogy azt mondom valamire, hogy kedvenc, nagyon sokat jelent. Nem mondok ilyet ki meggondolatlanul. Inkább azt mondom, hogy a legkedveltebb filmjeim, könyveim stb. közt van, de azt, hogy bármit is kedvencnek nyilvánítsak, nagyon megfontolom. Lois Lowry is még csak az azt hiszem kategóriába tartozik. De már nagyon közel áll ahhoz, hogy fentebb lépjen :)
Egyébként a korábban felsoroltak közül kedvencem igazából csak filmekből van, és abból is kedvenceim. De ezek már tényleg kedvencek :). A listán az Aranyhaj és a nagy gubanc, a Pán Péter (szigorúan eredeti szinkronnal), a Fel, A kóristák és az 1900 szerepelnek. Talán pár év múlva eljutok odáig, hogy legyen egy igazi kedvencem, ami kiemelkedik a többi közül :D.
Egyébként tökre fura nekem ez, hogy általában mindent (talán túlságosan is) könnyedén veszek, de azt, hogy bármit is kedvencnek, vagy legjobbnak nyilvánítsak, halálosan komolyan veszem. Amiben ez talán a leginkább észrevehető, hogy még soha az életben nem mondtam senkire sem, hogy legjobb barátnő. Barátnőim közül a legjobb volt, de akit tényleg legjobb barátnőnek mondhatnék, még nem. Mert számomra a legjobbnak - akár emberről van szó, akár nem -, azt hiszem tökéletesnek kell lennie. Vagy legalábbis majdnem annak...

*

I wanna be perfect..