Tanulni kell, meg Cid-et olvasni, úgyhogy most nem írok sokat, csak gondoltam kiraknék néhány apróságot, részben amiket mostanában fb-re is kipostoltam :))
mert kolosszális:
mert szerintem is:
mert megindító. és mert ilyen nincs. sírni kell tőle. már csak a zenétől is, a video nélkül. marvelous.:
mert így van:
"azt hiszem rossz hatással vannak az idegen
nyelvek a magyar nyelvtantudásomra.. az előbb valahová azt írtam le,
hogy 'telephonszám' xD" (-én)
mert Cid:
"De bármily égető s édes a fájdalom,
Erényed küzd vele, s a rád törő varázslat
Csalétkét elveti, s ellenáll rohamának,
Csitítja az erény háborgó lelkedet,
Erényed s az idő reményt adhat neked,
Az ég is megsegít; nem tűri az igazság,
Hogy a becsületet oly hosszan megkinozzák."
"Nagy ég, kínom orvosa, ments meg,
Vess gátat ennek a gáttalan gyötrelemnek,
Védd meg nyugalmamat, védd becsületemet,
Ha mások boldogok, én is boldog leszek.
E nászra hárman is egyként reszketve várnak,
Legyen meg hát hamar, vagy én legyek szilárdabb.
Ha őket köti majd a hitvesi füzér,
Az én láncom lehull, és kínom véget ér."
"A szívemig hasít belém
A váratlan csapás, és életem kioltja.
Ó, igazságos ügy szánandó bosszulója,
S igaztalan szigor nyomorult tárgya én,
Bénultan állok, és hátrálok összetörve
A tettől, mely megölne.
A boldogság már intett énnekem,
S most? Kínok martaléka!"
"Szorongat a szivem, remélni nem merek.
Ha íly sebes vihar kavar föl tiszta tengert,
Biztos hajótörés fenyeget minden embert,
Nem kételkedhetem: lesujt a rév előtt.
(...)
Átkos nagyratörés, őrült hírnév-imádat,
A legnagyobbak is hordják undok igádat!
S te, vágyam gyilkosa, kegyetlen becsület,
Hány sóhajt, mennyi kínt áldozok még neked!"
"Hagyd el, eszem zavart, bomlik benne a mérték,
Ebből is láthatod: szerelmem szinte széttép."
Ez az idei Március 15. több szempontból is rendhagyó volt..
A suliban idén először az általános iskolából jöttek át a negyedikesek, és ők tartották az előadást. Magából az előadásból nem sok maradt meg, csak ez a dal, az hogy barkaágakat raktak ki, majd szedtek össze, no meg hogy milyen hihetetlenül édesek voltak. És az, ahogy kiabálták, hogy "Rabok tovább nem leszünk!!" Igazából ez volt az oka, hogy nem igazán figyeltem oda.
Ahogy hallottam őket a Nemzeti dal-t és a 12 pontot szavalni, felmerült bennem, hogy a következő forradalom (vagy háború) vajon mikor lesz? Mert nem hiszem, hogy két nemzedék felnőhetne nélküle. Legalábbis itt Európában nem. És valószínűleg épp ezek az apró, édes kis gyerekek fognak a következő háború alatt a leginkább szenvedni. De mégis milyen háború lesz már az? A fiaink nagy része puhány kis divatmajom, a katonaságot hírből se ismerik (tisztelet persze a kivételnek..). Viszont a videojátékok jóvoltából ölni már megtanultak. Még ha csak virtuálisan is. De nem hiszem, hogy ezek után a valóságban egy embert megölni olyan megrendítő dolog lesz majd számukra. Nekik már nem kell majd évekig orvoshoz járniuk utána, hogy fel tudják dolgozni. És akkor ne is beszéljünk az atomfegyverekről. Komolyan a globális felmelegedésen problémázunk? Előbb nyírjuk ki egymást mint a Földet, ahogy most a dolog kinéz.
Szóval ilyen gyönyörűséges gondolatok kavarogtak a fejemben az ünnepély alatt.
Miután az előadásnak vége volt, a diákok nagy része hazavonult, mi viszont még egy páran például ott maradtunk bibliakörözni. Mondjuk igazából csak ilyen mini, villámalkalom volt, hamar vége lett. A Jonatán hozott egy sztorit, ami arról szólt, hogy volt egy római légió, amelyik épp egy nagyon hideg területen állomásozott. A katonák nagy része a laktanyában (vagy hol..) volt elszállásolva, viszont 40 embert, akik keresztények voltak, kiküldtek a tó jegére, hogy ott éjszakázzanak. Azt mondták nekik, hogy amikor csak akarnak, szabadon bemehetnek a többiekhez a melegre - viszont ezt az Istenük megtagadásának veszik, ezáltal azt jelentik ki, hogy ők nem keresztények többé. Az éjszaka folyamán végül az egyik katona nem bírta tovább a kinti hidegben és bement a laktanyába. A történet itt még folytatódott, de az a része, ami most engem érdekel, eddig tartott.
A kérdés, ami felmerült, az volt, hogy vajon ez a katona most elveszítette-e az üdvösségét, vagy sem.
Egyik részről én úgy vagyok vele, hogy Péter is háromszor megtagadta Jézust, ő mégis megbocsátott neki. Viszont az is meg van írva, hogy
"aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt."
(Máté 10:33)
Azt hiszem ez is egy olyan kérdés, amire mi nem tudjuk megadni a választ.
Én úgy gondolom, ez igazából attól függ, kinek mit adott meg Isten. Mert van, akinek ad elég erőt arra, hogy bármit kiálljon, és meg ne tagadja, de van akinek nem. És akinek nem adta meg, azon nem fogja számon kérni. De akárhogy is van, egy dolog biztos. Isten igazságos, igazságosabb, mint bárki a Földön. És én hiszem, hogy akárhogy is dönt, az helyes lesz, helyesebb, mint ahogy mi, emberek dönteni tudnánk.
Mindenesetre én úgy érzem, nekem adott ehhez elég erőt. Vagy megadná, ha bármilyen hasonló helyzetbe kerülnék. Legalábbis remélem, hogy én tényleg nem csak mondom, hogy a helyében kinn maradtam volna, hanem valóban így van :).
Igazából ez az egész még csak 14.e volt :D. Ami pénteken volt, arról pedig igazából kábé mindenki tud. Aki mégse, annak se tévéje, se rádiója, se számítógépe...se ablaka xD. Szerencsére nekünk eszünkbe se jutott kimozdulni, úgyhogy én itthonról é l v e z t e m !
a havat, fotóztam, hóangyalt csináltam, stb. :)) Egyébként ez annyira nem volt rendhagyó, hiába hangoztatták, hogy az évszázad havazása meg minden (egyénként az nem is annyira nehéz, elvégre ez az évszázad még csak 13 éve tart..), az elmúlt 100 évben azért volt ilyen - vagy legalábbis hasonló - havazás :). Ami engem lenyűgözött, az az összefogás, amit ez eredményezett. Ahogy az emberek írták, hogy hol tudnának segíteni, mentek ki havat lapátolni, teát osztani.. Örülök, hogy ennyire sokan segítettek a hóban rekedteken :).
További képek majd még holnap (vagyis inkább ma később..), mert mindjárt elalszok :)
Hát ez a mai ifi megint nagyon ütött :).
Valahogy mielőtt elkezdődött, hirtelen annyira rossz kedvem lett. Így minden egyszerre rámzuhant, és rájöttem, hogy a héten végig bennem bujkált valami. Egyszerre csak magamba zuhantam, elvonultam a sarokba, és alig tudtam visszatartani a sírást. Ha Roland nem hív oda, hogy nem akarok esetleg közelebb ülni, az emberek közé, szerintem képes lettem volna egész dicsi alatt ott ücsörögni. Mondjuk a kedvem ettől még jobb nem igazán lett, mert az egész dicsőítést kábé végigbőgtem (és ez nem az a szeretem fajta sírás volt), de legalább kértem Isten segítségét, hogy valamit csináljon velem, mert nem tudom mi ez, de nem bírok vele egyedül. A dicsőítés végére egy kicsit sikerült megnyugodnom, de még mindig elég zaklatottan ültem le a tanításhoz. Tátogtam is az Annának, hogy majd mesélek, mert meg akartam vele beszélni, hogy mi lehet velem. Végül azonban nem is mondtam semmit, mert az alkalom végére Isten annyira kivett belőlem mindent, de tényleg. Olyan felszabadultnak éreztem magam hirtelen, valahogy olyasmiket is elvett, amiket kábé észre se vettem, hogy ott vannak egyáltalán. Fel is töltött erővel, és tisztára feldobódtam és megnyugodtam, mire elindultunk haza. Mondtam is Annának, hogy á, már nem kell semmit mondanom, Isten már megoldotta :D
Amúgy...alkalom után mondta a Roland, hogy ő azért ''gonosz'', hogy letörje a büszkeségünk, és így rámnézett... Erre leesett, hogy nekem tényleg igencsak jól jön, ha letörik egy kicsit, mert van belőle bőven elég.. Még sok is (amit úgy látszik ő is észrevett o.o).
Meg különben is. Múlt héten már hiányzott a gonoszkodása, amikor úgy elhúzott ifi után :)).
János 21.: 1.-17. Jézus halála (és feltámadása) után Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg: együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, és Nátánaél, a galileai Kánából és Zebedeus fiai; és a tanítványok közül még kettő. Simon Péter így szólt hozzájuk: - Elmegyek halászni. Ők erre ezt mondták: - Mi is elmegyünk veled. Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőlük: - Fiaim, nincs valami ennivalótok? Így válaszoltak neki: - Nincs. Ő pedig ezt mondta nekik: - Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok! Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt. Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: - Az Úr az! Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felsőruháját, mert mezítelen volt, és belevetette magát a tengerbe. A többi tanítvány pedig a hajóval jött, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal. Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és még kenyeret is. Jézus így szólt hozzájuk: - Hozzatok a most fogott halakból! Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló. Jézus ezt mondta nekik: - Jöjjetek, egyetek! A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: 'Ki vagy te?' Tudták ugyanis, hogy az Úr ő. Jézus tehát odament, vette a kenyeret, és odaadta nekik; ugyanúgy a halat is. Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül.
Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: - Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Ő pedig így felelt: - Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged! Jézus ezt mondta neki: - Legeltesd az én bárányaimat! Másodszor is megkérdezte: - Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Ő ismét így válaszolt: - Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus erre ezt mondta neki: - Őrizd az én juhaimat! Harmadszor is szólt hozzá: - Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: 'Szeretsz-e engem?' Ezért ezt mondta neki: - Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus ezt mondta neki: - Legeltesd az én juhaimat!
A most pénteki ifi egyszerűen nagyszerű volt. Ledarált. Megint sírtam. Amit már rég nem tettem. Annyira hiányzott már. Szeretek Isten előtt sírni. Az emberek általában furán néznek rám ha ezt mondom, mert nem értik. Nem értik, hogy milyen is az. Amikor egyszerűen csak kiöntöd az egész szíved, lényed, mindened Istennek, hagyod hogy átjárjon, összetörjön. És utána meggyógyítson. A ma délelőtti bibliaórán mondta Phil: 'Isten úgy szeret téged, ahogy vagy. De túlságosan szeret ahhoz, hogy úgy hagyjon, ahogy vagy.' És én ezért hihetetlenül hálás vagyok. Nincs jobb dolog annál, mint amikor összetört, és gyenge az ember, és egyszerűen csak letesz mindent Isten elé, átadja neki a problémákat. És átadja saját magát is. Isten pedig kézbe veszi a dolgokat, és átformál téged, az életed, mindent. Úgy sajnálom azokat, akik ezt nem tapasztalták még meg. És rettegek értük. Nem tudom megérteni, hogy lehet Isten nélkül élni. Úgy, hogy az ember nem tudja, hogy mi lesz aznap, másnap, hogy mi lesz vele. Mert, bár én sem tudom mindezt, azt tudom, hogy az egész életem Isten kezében van, akármi lesz is. Tudom, hogy ő majd átvezet rajta, és vigyáz rám. Hogy ha bármi nehézség lenne is, ő ott lesz mellettem, és végig fogja a kezem. Tudom, hogy mindent rábízhatok, és ő végül mindenből azt fogja kihozni, ami nekem a legjobb. Ez az egész egyszerűen leírhatatlan. Elmondhatatlan. Bárcsak megoszthatnám mindenkivel ezt az érzést, ezt az egészet. De nem tudom. Úgyhogy remélem, hogy azért egy kicsi csak átjön belőle. Hogy egy keveset meglátnak belőle az emberek rajtam keresztül :).
