Igazán Élni

Tanuld már meg értékelni az életet!

Az esőt, napsütést, szivárványt; a viharos szelet.

Tanuld meg becsülni, mit az élettől kapsz!

Azt is ha keveset ad, vagy épp ha sokat.

Tanulj meg értékelni minden apróságot!

A kisgyermekben rejlő ártatlanságot.

A fán ülő madarat, a birsalmavirágot,

az égen a szivárványt, a képben az álmot,

a zenében rejlő érzelmeket,

a téged körülvevő embereket.

S vedd észre a koldust, ki az utcán kéreget!

Tégy minden nap jobbá egy Életet!

Tanuld meg szeretni, a keveset mit más adhat!

Vedd észre az érzelmeket, mik egy ajándék mögött állnak.

És hidd el, bár nem lehet minden nap egy csoda,

mégis, minden napban ott van elrejtve a Csoda.

Egy mosoly, egy ölelés,

egy gyönyörű dallam,

illatosan csengő nevetés,

vagy épp pillanatnyi csend a zajban.

Hullám a vibrálón csillámló vízen,

szálló madár a derűsen kéklő égben.

Kacagó szellő, ahogy átsuhan a réten,

utána felborzolt frizurák, egy kalap melyet elcsen.

Kókusz illatú napsugár a bőrön,

csintalan árnyék, mely minden éjjel elköszön.

Csillagos égbolt a fejünk felett,

köd, mely eloldalog a házak mellett.

Harmat, mely reggel ellepi a kerteket,

zúzmara, ahogy csendesen belepi a létet.

Hólepte táj, szánkózó gyermekemberek,

hógolyók, a légben szerte-szét repkednek.

Forró tea, mely felmelegíti a lelket,

lobogó tűz, mely elűzi a félelmet.

Esti csodamese, csupa-csupa szeretet,

egy apró fohász, mit egy gyermeki száj elrebeg.

Édesapák és anyák, szerető testvérek,

szerető család, ki visszavár, ha eltévedsz.

Isten a mennyben, szíve szeretőn ölel,

Lelke, mely veled, Benned van, és soha nem hagy el.

Az élet, mit élsz, könyörgöm hidd el, 

Sokkal szebb lehet!

Tanuld meg, kérlek, tanuld meg 

Igazán Élni az Életet!

*

Úgy négy éve az első versem..