Erre ma meg. Amikor hét órám van, és tesi, meg mokép, meg minden... Hát sokkal jobb volt, mint remélni mertem volna. Eleve egy lyukas órával kezdek, mert angolom volna, ami már jó érzés. Ráadásul Hunor meghívott egy kávéra, engesztelésképp, hogy elfelejtette megkérdezni az írásbelim pontszámát. Utána magyaron verset elemeztünk, amit szeretek, meg a vers is egész jó volt. És különben is vicces nézni, ahogy a tanárnő próbál minket rávezetni valamire, erre valami teljesen mást hozunk ki egy-egy részből, és látszik a tanárnőn, hogy bár azt mondja jó, igazából marhára nem ezt akarta volna hallani, és töri a fejét, hogy most hogy hozza ki ebből, amit ő akart... :D Amúgy kedvelem a tanárnőt, bár kár, hogy mindig lepisszeg, ha Orsival dumálunk. Pedig egy csomószor a tananyaghoz kapcsolódót akarunk megbeszélni.. :)
Utána tesi jött, amit kivételesen még vártam is, mert már hiányzott a mozgás, ráadásul kosaraztunk, ami egész jól is megy, főképp hogy a "balkezes részét" gyakoroltuk és hát nekem kosárban a bal a jobb, a többiek meg egy csomót bénáznak ballal... szóval élveztem, hogy kivételesen jobban megy valami tesin, mint nekik. :)) (bár elve nem vagyunk valami tesis beállítottságú osztály..:D)
Ezután matek jött... volna. De mégse, mert orvosi vizsgálat volt, ami után Lizuval úgy döntöttünk, inkább "elfelejtünk" visszamenni matekra... Matek helyett a lányvécében bujkáltunk a takarítónő elől, mert féltünk, hogy lebuktat, úgyhogy végül az egyik wcfülkében kötöttünk ki - de ketten együtt. Csináltunk közös "pózolj a wcben fotót", kajáltam, Lizu Ember tragédiáját olvasott majdnem... de végül mégsem... és közben mindenféle hangokat hallottunk, volt hogy azt hittük, a takarítónő épp a mellettünk lévő fülkét takarítja már. És akkor persze jött az újabb kérdés... hogyan jutunk ki innen? Csak úgy ni kisétálunk a fülkéből, mintha mi sem történt volna...ami nem is olyan rossz ötlet...na de ketten? Egy fülkéből? Szóval kábé végigparáztuk az egészet. Ha meg épp nem fostunk, akkor visongtunk saját bénaságunkon, majd egymást pisszegtük le. Még azt is megbeszéltük, hogy ha valaki bekopog, ki szóljon ki, hogy foglalt, nehogy egyszerre szólaljunk meg xD. (Amúgy a legviccesebb, hogy matekon is azokat csinálom, amit itt csináltam...eszek, olvasok, befonom a hajam, esetleg visongok...szóval sok értelme volt a lógásnak...xD)
Kitaláltam, hogy össze akarok gyűjteni egy igazolatlant késésekből. Csak úgy. Heccből. Annyira azért mondjuk nem fogom törni magam érte persze, de remélem, hogy összejön :). Egy kis lázadás!... :DD
Volt még egy törifaktom, ami igazából nem is volt, mert a tanárúr hiányzott, szóval helyettesítés volt -->szabadfoglalkozás /érdekes beszélgetések Orsival, Amarillával, Csabával...pl. ki mit csinálna, ha beragadna egy liftbe(merthogy az ifipásztorom egyszer beragadt.és snake-ezett). Én pl. aludnék. Orsi meg...na jah. :DD/.
Utána német - Tz (ami annyira nem gond, mert a német az jó.és szerintem egész jó lett.).
Végül egy mokép, ami ELMARADT!! Komolyan, ez egy annyira jó hír, ami tutira feldobja az ember napját! :D
Mokép helyett tehát elmentem Sáráékkal menzára, ahol - miután a többiek elmentek - ottmaradtunk a Sárával még dumálni, merthát nekem is később jött a busz, őt meg az edzője későbbre várta még lovagolni. Annyira jó volt. :) Jól esett egy olyan 'igazit' beszélgetni vele. Hiányzott már. Rájöttem, hogy a Sára valahogy annyira nyílt. Legalábbis én úgy érzem. Jó, lehet, hogy néha egy kicsit sok, de... furcsa módon egyáltalán nem azoktól sokallok be, amikkel már a Moncsiék agyára megy :). Nem is emlékszem már, miért haragudtam rá meg az év végén... Mindenesetre mostanra már kezdett nagyon hiányozni. És annyira aranyos most, hogy szerelmes! Ráadásul egyre szebb lesz. :)) Egyébként annyira tetszik a fiúkkal kapcsolatban egy csomó mindenről a véleménye. Hogy ő is olyan 'lassú tempós'. Hogy nem rohan csak úgy bele egy kapcsolatba, mint ami mostanság divat. Hogy szerinte hülyeség, a 'miazhogynemcsókoltmegazelsőrandin'??Meg hogy ő sem szereti, ha valaki 'smárol'. Milyen már, ha az ember valakivel smárol?? A csók az egy különleges dolog, amit meg kell becsülni, és nem elpazarolni, de a smárolás... Amögött valahogy nincsen semmi. Smárolni bárkivel lehet, de csókolózni csak egy különleges személlyel :) Ésatöbbi... Szóval nagyon jól esett az egész (: Szeretem ezt a csajt a cserfességével, meg a cuki nézésével, meg amikor úgy beszél, hogy közben őrülten mosolyog, és ilyen furán mond miatta mindent :)
Aztán lekéstem a buszt. Mert az a nyavalyás kivételesen nem késett. Én meg futottam hiába. Még jó, hogy ott volt még a vonat, mint second option. Ahogy sétáltam vissza az állomás felé, így néztem, hogy jé már, Gergő, Steve, Bence... Nah, remélem élvezték az előbbi műsort.. Hát élvezték is. Steve mondta, hogy jót nevettek. Egyem meg a drágákat. Sebaj, mondtam, nevettem én is magamon :D Utána vonaton hazafelé a Gergővel mentem. Mindig tök jól el tudok vele beszélgetni, ha véletlenül így együtt vonatozunk. Még ha ez így morbid kijelentés is, örülök hogy már nem jár a Zsófival. Mármint. Addig nem igazán éreztem az osztály részének. Kár lett volna, ha nem ismerjük meg jobban (:
Egyébként a buszlekésős dolog még jól is jött ki, mivel annyira jó volt a séta hazafelé. Még képeket is csináltam! :) (majd holnap talán felteszek egyet-kettőt.most már álmos vagyok)
Itthon kajáltam egy jót, válaszolgattam egy ilyen telefonos-felmérős nőnek, mint jókislány, (remélem kapott érte prémiumot), csináltam hajpakolást (képek, bővebb sztori szintén később...), takarítottam papámnál, önként elmosogattam... Csak tanulni nem tanultam... Majd holnap suliban! :D
Egyébként még van egy csomó minden amit leírnék, mert megint annyi minden ideérdemes járt a fejemben, de nincs idő, mert késő van, meg álommanó, és majdelalszok. Szóval majd talán máskor.
Csókolom! :D
*
![]() |
*szeretema'lábas'képeket* |
hahaha:) mekkora volt!:D:D
VálaszTörléshát igen :D egy képet? xD
Törlés