Sziasztok! ( :
Már elég rég nem írtam normális bejegyzést, úgyhogy éppen itt az ideje, hogy előhozakodjak valamivel :). Mivel az elmúlt másfél héten sokminden vicces történt, csak időm nem volt leírni őket, most egy részét összeszedem ide.
03.21 - Donnerstag
Tortasütés Nikivel..
Kitaláltuk barátnőmmel, hogy idén sütünk a Sára szülinapjára tortát, mert hát miért ne, és különben is, Sárát szeretjük♥. Közben volt egy kis bonyodalom, hogy akkor lehet, hogy mégse, aztán mégis, meg ilyesmik, de végül csütörtök du. sikerült megbeszélni, hogy ötre megyek át, és sütünk. Már majdnem leraktam a telefont, amikor a Niki megemlítette, hogy de neki nincs tortaformája. Erre én teljesen kétségbeestem, hogy ez most komoly? Így hogy sütünk tortát? O.O Nekiálltam körbejárni a szomszédokat, hátha valakinek van, de vagy nem volt, vagy akinek meg volt, az épp nem volt otthon. Végül nagy leleményesen kitaláltam, hogy akkor megsütjük rendesen tepsiben, és majd csinálunk sablont, aminek a segítségével kivágjuk szív alakúra. Mire ezt kiötöltem, már indulhattam is (csak előbb még azért megkérdeztem anyut, hogy mégis hogyan kell piskótát sütni... :D). Beugrottam a boltba, és vettem ilyen cukorszíveket díszítésnek, majd sikerült pont időben megérkezni (vagy ha késtem is, max 1-2 percet.. :) ). Ekkor folytatódott 'katasztrófasorozatunk' története. Először a piskótatészta nem akart sikerülni, mert túl kemény lett. Jó, ezt megoldottuk. Erre mikor már megsült, és kivettük a tepsiből, a drága úgy döntött, hogy csak 3 darabban hajlandó kijönni. Najó, ezt is megoldottuk nagy nehezen, szerencsére sikerült kivágni a darabokból egy egész és két fél szívet, amiket aztán összeillesztetünk. Jöhetett a krém. Ami persze túl kemény volt, mivel a vaj még nem olvadt meg rendesen. Ezt korrigálandó betettük a mikróba. Persze túl sokáig bennhagytuk, így teljesen folyékony lett az egész xD. Oké, ez így már egyre viccesebb... Szépen beraktuk a fagyasztóba, hátha visszakeményedik kenhető állagúra. Közben megpróbáltunk csokit olvasztani a tetejére. Amit sikerült megsütnünk! x'DD
És ezek után az eredmény? Nézzétek meg magatok! :D
És csak hogy teljes legyen a kép, elárulom: nagyon finom volt! :D
Szóval azthiszem kijelenthetem, problémamegoldás/katasztrófaelhárítás tárgyakból jelessel átmentünk :))).
03.22. Freitag
Megünnepeltük Sára szülinapját. Szerencsére idén se nyírta ki magát végül előtte való nap, szóval minden okés volt, szerencsésen betöltötte 189. életévét =)
Jah, és vicces volt a német fakt. Azthiszem. Nem emlékszem már mi volt, de ha jól rémlik sokat nevettünk :).
IchliebeDeutschstunden♥(:
03.23. Samstag
Voltam dolgozni (gyerekvigyázás..). Egész jó volt, bár fárasztó, mivel volt egy autista beütésű kisfiú, egy szerintem még nem egészen egy éves kislány - ők mindketten 'egy emberesek' lettek volna igazából -, és mellettük még öt másik gyerek. Rájuk voltunk ketten.. De végül minden rendben lement, még csak nem is szívták le totál az energiám.
Hazafelé siettem, hogy elérjem a 19:30as buszt. Erre kiderült, hogy jah, hétvége van, az ilyenkor nincs. Okés, várunk egy órát.. Negyed tízre hazaértem, megkérdeztem, mehetek-e Dorival vasestre meg utána ottaludni, a válasz: nem; tusolás, ágyba, Gute Nacht!
03.24. Sonntag
Reggel mentünk mamámékhoz szülinapozni. Indulás előtt egy órával így megkérdezték anyumék, hogy akkor megyek Dorcsihoz? Én meg így, mi?! Oké, akkor írni gyorsan, hogy mégis megyek, tancuccot, váltás ruhát berakni, merthogy akkor mamáméktól rögtön Pestre megyek, onnan Dori, másnap onnan suli.
Mamáéknál megint sok finom kaja volt, meg csokitorta, meg likőr. Játszottunk, beszélgettünk, stb., mint ilyenkor mindig. Erre közben kiderült, hogy az esti program kilőve, Dorinak mégse jó. Mokéjp. De én akarok Vasestre menni! Végül nagy nehezen sikerült kiharcolnom, hogy jó, akkor mehetek, de a 21:30as busszal el kell jönnöm! Ezzaz! Pizsut, váltás fehérneműt anyuékkal hazaküldtem..
Mamáéktól mentem be a vonattal (végül Dorival, mert mégis jöhetett, persze én a cuccom már hazaküldtem.. xD). Utána vasest, koncert (jeeeee!), már mióta súlyos koncerthiányban szenvedek.. Egy rég nem hallott dal, amin muszáj volt sírni... Utána tanítás az evangelizációról - nekem annyira nem sok maradt meg, most a dicsi jobban tetszett. Alkalom után (utolsó öt percről meglépve) rohanás a buszhoz... Még pont elérném, erre nézem, hogy nincs is. Így állok a kijelző előtt, következő busz 22:45kor... Mivan?! Aztán leesett, hogy hétvége. És ez a busz sem jár hétvégén, ami eszembe se jutott, mivel péntekenként ezzel járok haza. Éshát nekem péntek 2től hétvége van xD.
Szóval végül muszáj volt ott várnom háromnegyed tizenegyig, azalatt kiolvastam a Cid-et (dráma, Corneille..), rajzoltam, zenét hallgattam.. Szegény anyumék meg várhattak ébren, mert a lakáskulcsot a másik kabátomban hagytam..
Ugye milyen ügyes vagyok? :D
03.25. Montag
Hulla vagyok alig aludtam. Még jó hogy a hétfő könnyű nap, töri (amit szeretek), német (amit mégjobban), matek (ami tökmindegy, a tanárurat nem érdekli mit csinálunk, amíg kussba vagyunk.nekem meg úgyis elég egy-két hetente egyszer figyelnem és értem az anyagot). Utána angol (ami máskor nekem lyukas, most viszont bementem mert nyelvtanoztak, és gondoltam jól jöhet). Az ötödik és egyben utolsó órám magyar fakt volt, amit élveztem, mert a drámát beszéltük meg. Amit alig valaki olvasott el o.o Pedig nekem nagyon tetszett :).
Hazafelé a vonattól Nikivel beszélgettünk egy tök jót (meg is lepett, hogy mennyire jót :) ). Miután hazaértem és megkajáltam - ahelyett, hogy megcsináltam volna a fél kilométeres listámról legalább egy-két dolgot - elmentem aludni xD. Aludtam vagy 3 órát. Utána kimentem havat lapátolni, csináltam hóangyalt, fetrengtem a hóban, kimentem apum elé a buszmegállóba, teszteltem csizmám hóállóságát... És álltam a lámpa alatt felfelé bámulva, csodálva a hóesést. Tudom, nem vagyok komplett. De én akkor is élvezem a hóesést, még ha márciusban jön is :D
03.26. Dienstag
Hajnalig töriesszét írtam. Ami másfél oldal helyett négy lett. Az én pici betűimmel. A word kiírta, hogy 900 akárhány szó lett :).
Előtte pedig még reggel a suliban random letámadtam embereket, hogy mit szólnak a hóhoz.. Csak én örültem neki :'(
03.27. Mittwoch
Utolsó nap a szünet előtt - végre! Az ötödik-hatodik óra helyett átvonultunk a suli egy részével a kultúrba, ahol megnéztük a Csongor és Tündét Zs. Lénárd (és társai) előadásában :D. Ha az a srác tudná, hogy mekkora rajongói klubja van az osztályunkban xD.
Délután bementünk gyülibe az egész családdal. Eredetileg nem akartam menni, mert fáradt voltam, de végül megérte :).
A többit majd később, most legyen elég ennyi :P.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
I ♥ comments :)