give me peace

 

Péntek este ifin: a Sátán, a vádló. Hát, nehogy elfelejtsem, emlékeztetett rá. Nem is kicsit..
Eleve már egy ideje tiszta idegbajos vagyok, hol kevésbé, hol jobban, de tegnap nagyon kikészültem. Egyszer csak így egyik pillanatról a másikra olyan dolgokat kezdett a fejemhez vágni, amikről bár tudtam, hogy nem igazak, mégis olyan szinten fájtak. És mindez akkora erővel, hogy bár az agyammal tudtam, hogy hülyeség, nincs is igaza, egyszerűen valahogy mégis elhittem.
Hogy soha az életben nem fogok jól kijönni apuval, és ha el nem költözök mihamarabb, egyszer még úgy össze fogunk veszni, hogy azt már nem lehet visszacsinálni. És hogy különben is, akármit csinálok, sose lesz elég jó, hogy akasszam ki.
És hogy milyen keresztény lány vagyok már úgy, hogy az elmúlt két évben négy srác tetszett komolyan (vagy nem is csak tetszett..). És hogy sosem találom meg a "nagy őt", mindig csak ugyanazt fogom eljátszani újra és újra, mint ahogy eddig is tettem.
Hogy sosem lesz elég jó a kapcsolatom a barátaimmal, sosem lesznek igazán mély, értékes barátságaim.
Hogy mennyire is nem vagyok példamutató keresztény. Sőt, csak a rossz példát mutatom az embereknek.
És így tovább...
Tudtam, hogy nem igaz. Hogy ez nem én vagyok. De mégis, ott vannak bennük a részigazságok. És lassan kezdtem elhinni. A végén magzati pózba kuporodva ültem az ágyon, kezemet a fülemre szorítva, egyszerre kérve Istent, hogy segítsen; és sikítva mélyen legbelül, hogy HAGYJ MÁR BÉKÉN! Ekkor jöttem rá, hogy én már nem vagyok ehhez elég. És hogy az imám sem elég. Hogy szükségem van más segítségére, pedig ilyen szinte sosincs. Mert én tipikusan az az ember vagyok, aki kábé sosem megy ki imáért a vezetőkhöz. Sosem kér segítséget. Sokszor a kérdéseimet sem teszem fel másnak, megtalálom én arra a választ. De most, most szükségem volt valaki másra.
Úgyhogy - bár épp előtte kaptunk össze valamin - kétségbeesve szaladtam le apuhoz, hogy segítsen. Hogy imádkozzon értem. Hogy öleljen át, és tartson szorosan, mert megőrülök.
Nem tudom leírni, hogy mennyire rossz is volt. És még mindig nem vagyok tökéletesen. Bár úgy ahogy lenyugodtam, még mindig egy idegbeteg állat vagyok. Már nekem is elegem van magamból. Sajnálom a családomat, akiknek mostanában el kell viselniük.

Kérlek Istenem segíts!
Adj békét!
Imádkozzatok értem!

Lassan nap mint nap van egy mélypontom.
És a mai azt hiszem épp most van..

i want to run away. run as far as i can..

mintha most valahogy mindenki kilenne...