momentary sensations

Elképzelhetetlen néha mennyire érzésközpontú tudok lenni. Hogy mennyire fontosak számomra az érzelmek. Talán ezért is van, hogy "hangokat adok ki" különböző cselekvések közben - gyakran tudtom nélkül. (erre valójában egy barátom hívta fel a figyelmemet, amikor szótlanul ültünk a mekiben - azért nem beszéltünk, mert annyira elfáradtunk aznap, hogy már ahhoz se nagyon volt erőnk - , és így egyszer csak megszólalt, hogy 'you're makin noises.. o.o' xD. azóta vettem észre, hogy valóban, rengetegszer "nyögdécselek", sóhajtozok. kávéivás közben például nagyon sokszor :) ) Az Ivan Gyenyiszovics egy napjában írja, hogy mennyire fontos, hogy ne csak befalja az a kevéske ételt, amit kapnak a gulágban, hanem lassan egye meg, kiélvezve minden egyes falatkát. És valóban, sok dolog van, amit szerintem nem is érdemes csinálni, ha nem élvezem. Vagy minimum sokkal többet ér úgy. Sokkal jobb szerintem úgy az élet, ha néha megállunk kiélvezni a pillanatot. Nem is néha. Amilyen sokszor csak lehet. Így vagyok például a falevelekkel. Sokszor nem lehet velem menni az utcán ősszel, mert minden kicsit is szép falevélnél leakadok. (össze is gyűjtöttem őket, most itt díszelegnek a szobám falán - majd talán rakok képet :) ) De ilyen hatással van rám a hóesés is. Mert nekem még mindig minden egyes hóesés egy csoda. Vagy ahogy nyáron csillog a nap a Balaton vizén. A madárcsicsergés tavasszal. Ősszel ahogy megérkeznek a varjak - rajongok értük. Kicsit morbidnak érzem, mégis csodálattal nézem őket. Az ilyen apró dolgoktól szoktam úgy érezni, hogy szerelmes vagyok az életbe (köszönöm Orsi ezt a kifejezést :D). Amikor este nézem a csillagokat. Eső előtt, amikor már érezni az illatát. Amikor keresztülnézek az esőcseppes buszablakon. Vagy utazás közben, ahogy rátapadok a vonat/autó ablakára és csak fogadom be a tájat. És még millió és millió más pillanat...

Olyan, mintha ezeket már leírtam volna valamikor.

Lehet, hogy csak magamat ismétlem..

Sebaj :D