Azt kihagytam az előzőből, hogy írtunk ma művtörin, és mivel én "tudtam" leginkább az anyagot, a mi padsorunk rólam lesett. Közben a Gergő mögülünk előre szólt nem is tudom hanyadszor, hogy segítsünk már, mire a Steve (aki mellettem ült) felkapta a dolgozatomat és hátraadta, hogy tessék! Köbö öt percig sírtam, főleg, mivel épp írtam, miközben benyúlta xD. Utána járt még egy-két embernél, szóval nagyon vicces volt..
Meg azt is kihagytam, hogy lyukasórában a lányokkal megszálltuk a gerendát. Ott majomkodtunk, az oszi, aki épp ott volt, sírt rajtunk. Amikor Eszter meg Erika volt fenn, nekiálltak ping-pong ütővel párbajozni, amik közben valamikor kardból varázspálcává léptek elő. Nyögdöstük be sorra a varázsigéket... Elkértem az egyiket, és mondtam, hogy Capitulatus (a lefegyverzős varázsige), és így elegánsan ki akartam félig ejteni, félig dobni a kezemből, hogy "magamat fegyvereztem le". Hát, nem igazán jött össze, ugyanis véletlenül a gerendán álló Eszterhez vágtam x'DD.
Azért még él, és nem is esett le :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
I ♥ comments :)